Scordatura
kultúra, ismeretterjesztés, művészet

Bencze Balázs

KULTÚRA, ISMERETTERJESZTÉS, MŰVÉSZET

Húsz év közalkalmazotti munkaviszony után váltottam életformát, hogy végre a magam életét éljem.
Hosszú szolgálati időm alatt megtanultam alkalmazkodni, sérült és egészséges emberekkel bánni, kompromisszumokat kötni és egyéni elképzeléseket megvalósítani. Száznál több sérült gyereknek próbáltam lehetőséget adni egy komfortosabb életre, ezernél több alkalommal ültem színpadon, hogy hangszerrel a kezemben mutathassak meg valamit a hallgatóságnak abból, ami számomra fontos az elmúlt századok zenéjéből. Verseim, novelláim, színdarabjaim, regényem és más írásaim segítségével üzenem a világnak, hogy mit gondolok felőle.
Bízom benne, hogy vannak még olyanok körülöttem, akiknek kell a kultúra, kell a régi időkből ránk maradt zene, és kellenek a szavak, amelyeket nem harsányan, hanem megfontolt alázattal mondunk ki. Ha ebben igazam van, talán megtaláljuk egymást, és akkor akár együtt is tehetünk valamit azért, hogy ez a világ kissé közelebb kerüljön azokhoz is, akik nem csak a pillanatnak élnek.

Scordatura (e.: 'szkordatúra'): húros hangszerek szokásos hangolásának teljes vagy részleges megváltoztatása, a hangszer áthangolása, hogy olyan darabok is játszhatóak legyenek, amelyek egyébként nehezen vagy egyáltalán nem szólalnának meg az eredeti hangolásban.